Iskolánkba azon tudatos szülők gyermekeit várjuk, akiknek célja, hogy egy napon gyermekeik önálló, talpraesett, magukat megvalósítani képes felnőttek legyenek és ehhez egy vidám, támogató iskolai közösséget szeretnének nekik biztosítani.
Intézményünkben élmény a tanulás, amit
- a befogadó és modern környezet,
- a felkészült, naprakész és kreatív tanári kar,
- a 8:1 diák-tanár ráta,
- a változatos külső- és belső programlehetőségek mellett
- az egyéni haladási tempó is nagyban támogat.
Amennyiben a nyílt nappal egybekötött szülői tájékoztató és az egy hetes próbahét során Te és gyermeked úgy döntötök, hogy az iskolai keretek közti tanuláshoz a mi intézményünket szeretnétek választani, illetve mi is meggyőződtünk, hogy maximálisan tudjuk segíteni a gyermek egészséges fejlődését, a gyermek felvételt nyer intézményünkbe és nagy szeretettel üdvözlünk Benneteket közösségünkben.
A havi hozzájárulási díj tájékoztató jellegű, féléves / éves díj egyösszegű fizetése esetén, illetve testvérek esetén további kedvezményeket tudunk biztosítani – részleteket weboldalunkon találsz.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.