Céges családi napot vagy csapatépítő tréninget szervezel?
Keress minket bátran, ebben is segítünk!
Családi napokon, vásárokon, tematikus kiállításokon gyerek,- és felnőttprogramok lebonyolítását vállaljuk. Ha szervezőként ismerős a “Jaj még kellene egy arcfestő/lufihajtogató/csillámtetkós állomás és oda milyen jó lenne egy kézműves sarok!” mondat vagy a “Kollégáknak milyen szórakoztató, de egyben egymást, önmagukat jobban megismerő blokkal készüljünk?” kérdés, akkor minket keresel.
Már a tervezésbe is szívesen bekapcsolódunk, hogy ötleteinkkel, tapasztalatainkkal segítsük a program alakulását, de a konkrét elképzeléseket, kéréseket is igyekszünk megvalósítani!
Programok felnőtteknek
Csapatépítő tréningek: Tapasztalt trénereink szórakoztató kihívások elé állítják a jelenlévőket, akik közösen oldják meg a sokszor bonyolultnak vagy lehetetlennek tűnő feladatokat.
- Bizalomjátékok
- Csapatban megoldható, egyén korlátait legyőző játékok
- Játékok csak közösen megoldható szellemi és minimális fizikai kihívással
Programok gyerekeknek
Családi napokra kifejezetten gyerekeknek szóló programokkal is készülünk, az arcfestés, lufihajtogatás mellett játékos vetélkedővel, kézműves foglalkozással, tánctanítással is várjuk a gyerekeket.
- Arcfestés
- Lufihajtogatás
- Csillámtetoválás
- Gyerekszínpad programok, előadások
- Műsorvezetés
- Kézműves foglalkozás
- Ének, tánc
- Rövid feladatmegoldós tematikus állomások
- Kézműves foglalkozás
- Egyedi kérések
Programok minden korosztálynak
Családi napon, falunapon, városi ünnepeken, vásárokon, kiállításokon kötetlen, mókás programjainkkal szórakoztatjuk az odalátogatókat. De általában népszerű az arcfestés, lufihajtogatás sátrunk is!
- Vetélkedők, sorversenyek
- Műsorvezetés
- Kézműves foglalkozás
- Fotósarok
- Ének, tánc
- Rövid feladatmegoldós tematikus állomások
- Egyedi kérések
Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Céges rendezvényekre, hivatalos eseményekre a megbeszélt paraméterek alapján mindig egyedi ajánlatot készítünk. Hívj minket vagy írj nekünk!
Telefonszám
+36 30 9354 696
Email:
info[kukac]pottyospajtik.hu
Értékelések
Még nincsenek értékelések.