Miért pont engem választanál mentorodnak?
Szia, Lea vagyok, a Fiatal Női Vezetők alapítója. 🙂
A mentorálás mellett aktívan a marketing piacon dolgozom, ezen belül is az online marketing egy speciális területével, a keresőoptimalizálással (röviden SEO) foglalkozunk. 5 éve vezetem a céget, azóta több, mint 10-szeresére nőttünk, jelenleg 50 fővel 400 ügyfélnek dolgozunk.
Az évek alatt összegyűlt gondolatok, leküzdött nehéz helyzetek, tapasztalatok segítségével támogatok olyan fiatal cég- és csapatvezetőkkel, akik így könnyebben boldogulnak majd a munkájukban!
Üzleti mentort keresel, aki megfelelő mennyiségű tapasztalattal rendelkezik a KKV világból, de feszélyezne a nagy korkülönbség egy idősebb mentor esetén? Akkor jó helyen jársz. 😉
Így dolgozom
Hány alkalomra lesz szükség?
Ez kizárólag rajtad múlik, ameddig úgy érzed, hogy van még olyan terület, ahol a segítségemet kérnéd, addig mindig tudunk újabb mentoring időpontokat fixálni.
Két beszélgetés között pedig neked lesznek „házi feladataid”, hogy az elhangzottakat átültesd a gyakorlatba és megnézzük a változások hatásait.
A hatékony közös munkához 2-4 hetente érdemes beszélnünk, ezidő alatt benned is érik majd minden megbeszélt téma és időd is lesz a változtatások implementálására. Természetesen lehetőséged van arra is, hogy csak pár havonta beszéljünk az aktuális kérdésekről, de a rendszeresség itt is előre mutatóbb.
Milyen területeken tudlak segíteni?
Mentorként legfőképpen azokon a területeken tudlak aktívan segíteni, ahol több évre visszanyúló gyakorlati tapasztalattal rendelkezem.
Tankönyvekből egyedül is könnyen tudsz tájékozódni, így én inkább a hasznos, gyakorlatias megközelítésben hiszek, amiben elméleti modellek helyett konkrét szituációkat és megoldandó helyzeteket beszélünk át.
Munkafolyamatok megtervezése: Fontosnak tartom, hogy a mai digitalizált világban a fiatal női vezetők folyamatokban gondolkozzanak. Ezeket a munkafolyamatokat alakítjuk ki közösen.
Munkakörök kialakítása: Minden csapatban ki kell jelölni, hogy kinek mi a pontos feladata. Ebben segít, ha a „mindenki csinál mindent” szemlélet helyett meghatározzuk és kialakítjuk a hatékony munkaköröket.
Kommunikáció fejlesztése: Mind a külső, ügyfelek és partnerek felé, mind pedig a belső, munkatársak felé irányuló kommunikációnak nagy jelentősége van a vállakozás életében. Együtt megfogalmazzuk azokat az irányelveket, amik sztenderdizált, tiszta kommunikációt eredményeznek.
Egyedi igények: A mentoring alkalmak a te vállalkozásodról szólnak, így szinte bármilyen témakörre ki tudunk térni, amiben úgy érzed, hogy egyedül nem jutsz egyről a kettőre. Ha olyan dolog kerül szóba, ami más szakmai kvalitást igényel, az adott terület szakértőjéhez irányítalak majd.
Mit mondanak rólam mások?
„Nagyon jó beszélgetés volt, köszönöm a lehetőséget, még szerintem órákat is tudtam volna beszélgetni veled. 🙂 Viszont így félórában is tudtál már bennem gondolatokat elindítani, amivel már most haladtam a céljaim felé. Úgy gondolom a világunkban óriási szükség van Rád és szemléletmódodra is. Remélem hamarosan dolgozunk együtt, mert nagyon inspiráló személynek tartalak.”
„Nagyon örülök, hogy Leával megtaláltuk egymást. A legjobb döntést hoztam meg akkor, amikor megkértem segítsen nekem átszervezni a vállalkozásomat és tanácsaival mutasson irányt.
Élmény a közös munka, nagyon jó hallgatóság és nagyon jó meglátásai vannak.”
Mivel a cégedet és a csapatodat te ismered a legjobban, fontos, hogy mindent, amiről beszélünk, alapos átgondolás után építs csak be az életetekbe.
Ha ezt az egy alapszabályt betartod, szuperül fogunk tudni együtt dolgozni. Már alig várom!
Értékelések
Még nincsenek értékelések.