
Szia! Schmolcz Anita vagyok, a STANDOM.hu alapítója. Marketinges közgazdász, feleség, két tini anyukája, jelenleg magyarországi lakos és startupper. Ez pedig itt a Rólam aloldal, ami épp csak azért szól az elején rólam, hogy megértsd, miért szól a vége és már az én életem is Rólad!
A kezdetek elég unalmas, de ígérem, csak ez a bekezdés száraz. Fősuli után logisztikusként kezdtem egy multinál, de igen hamar rájöttem: ez a monotonitás nem az én világom. 23 évesen, két fősulis diploma után már jobban láttam, mit is szeretnék tanulni, úgyhogy belevágtam munka mellett a Corvinus esti egyetemi képzésébe, ahol marketinget tanultam. Ez a terület már sokkal jobban tetszett, így 3 év után a munkában is váltottam egy nagyot. Egy másik multinál végre belecsöppentem az izgalmakba és azt éreztem: “hurrá, megtaláltam a területet, ami érdekel”! Imádtam a marketing világát, pedig még csak 2004-et írtunk. El tudod képzelni, hogy már akkor is izgi volt a marketing? Pedig de!
LOVE STORY
A privát életem már sokkal fordulatosabb, ráadásul innentől össze is kapcsolódik a kettő, hiszen 2006-ban jött a szerelem… és külföldre vitt. A jó kis kreatív marketingtől ezzel a lendülettel el is búcsúztam egy időre, de túlzások nélkül állítom, hogy megérte. A story vége ugyanis happy end: házasság, gyerekek (mondjuk ház, kutya-macska ekkor (még) nincs).
…
Külföldön egy újabb multicég következett – a sorban már a harmadik – ráadásul az addigi legunalmasabb, pénzügyes pozícióval. Ezalatt a kényszermunkával töltött közel 4 év alatt aztán elég jól belőttem már mit nem akarok, így kiléptem a multis világból és kisgyerekek mellett belevetettem magam mindenféle „tuti business” és „önmegvalósító” vállalkozásokba. Tipikus út: koncepció nélküli ebbe is belekapok, abba is belekapok, aztán minden csak úgy működget, áttörő eredmények nélkül. Na vajon miért?
GYERÜNK HAZA...
’16-ban aztán épp Férj szakmai útjának egy korszaka is lezárult, így hoztunk egy meredek döntést és kerek tíz év Svájc után hazajöttünk Magyarországra. Ennek az egyik hozadéka lett, hogy a happy end listára felírtunk egy saját házat. Hatalmas élmény volt már nem bérleményben lakni.
(For the records: gyerekek száma nem változott, de legalább a magyarjuk szépen megerősödött a francia rovására, a kutya-macska létszám továbbra is stabilan hozta a nullát.)
Ami a munkát illeti, az ugye világos volt, hogy multiba nem szeretnék visszamenni, elkezdtem hát megismerni a hazai KKV szektort, illetve tanulmányozni az itthoni marketingszakemberek munkásságát. Volt mit behoznom, hiszen tíz év kimaradt az itthoni életemből, szinte senkit nem ismertem. Mindeközben két cégnek is tanácsadója lettem, így a vállalkozói létet is testközelből szemléltem – bár ennek a jó és kevésbé jó oldalait már a szüleimtől is láttam, hiszen ők is vállalkozók.
AZ 1001 ÉJSZAKA MESÉI - ÚJABB KALAND
2019 aztán újabb fordulatot tartogatott. Augusztusban, három év itthonlét után, az akkor 7 és 9 éves gyerekekkel meg 14 bőrönddel felültünk egy emirátusi járatra, hogy egy új és izgalmas kalandba kezdjünk: várt a mesés Kelet. Férj munkája adott volt (hiszen azért mentünk), én majd kitalálok valamit, ha a gyerekek már beszoktak az új környezetbe és élvezzük a csodás Dubai által megnyílt lehetőségeket. Ez volt a terv.
Eszerint is haladtunk. A kerek, 40. szülinapomon már “tök jól” álltunk: gyerekek beszoktak, berendezkedtünk, minden szuper volt, imádtuk a várost, a téli meleget, elkezdtük felfedezni a helyi programokat, odavoltunk a tengerpartért, így lassan ráértem elkezdeni azzal foglalkozni, hogy ha multis munkatárs nem, akkor mégis mi akarok lenni, ha nagy leszek. (mondjuk akkor már épp ideje volt, nem elírás az a negyven…)
Sokáig nem értem rá gondolkodni, a munkakérdés pikk-pakk megoldódott: szakácsnő, tanárnő, babysitter, takarítónő, pszichiáter, nyelvtanár és még mittoménminem lettem hirtelen a ’20 elején, váratlanul ránk szakadt karantén alatt.
Remek. Pont erre vágytam. Mondanom sem kell, hogy hosszú távon TUTIRA nem ezt akartam – de ezzel az érzéssel azért nem voltam egyedül: az egész világ velem volt…
A NAGY ÖTLET
Van nekem egy sógorom. IT-s. Covid alatt egyre több ismerős, barát, családtag segélykérő hangja jutott el hozzá mekkora bajba kerültek azáltal, hogy zárt ajtók mögé kényszerültek a vírus miatt, hiszen az online térben szinte alig vagy egyáltalán nem voltak láthatóak. Innen már sejted a folytatást? Azért mesélem tovább…
Szóval Sógor összeállt Férjjel és főállásuk mellett megcsinálták a STANDOM arab változatát a pandémia kellős közepén. Jordániában indultak. Azonnal felkapták az ottani vállalkozók, százával jöttek a regisztrálók alig 2-3 hónap alatt. Üzleti terv nem volt, segíteni akartak, nem a business lehetősége hajtotta őket, hiszen volt saját főállásuk. Viszont saját tőkét már nem akartak többet beletenni, így csatlakozott hozzájuk egy befektető – hasonló szándékkal. Így hamarosan Egyiptomban is indították az oldalt. Az eredmény ugyanaz. Siker.
Én ekkor még csak fél szemmel néztem a fiúkat, épp egy új vállalkozáson dolgoztam. (Kincskereső játékot fejlesztettem gyerekeknek, de nem, nem erről szól az alcím) Közben hallottuk Magyarországról, hogy megint zárás van, megint egy új hullám érkezik és a Facebook-ot görgetve én is egyre több ismerősbe botlottam, akik már-már kétségbeesve posztolták az online szolgáltatásaikat, amik persze másodpercek alatt úgy eltűnnek az ember hírfolyamáról, mintha ott sem lettek volna.
Őszintén hálás voltam a jó sorsomért, hiszen egy luxus apartmanház 51. emeletén azzal foglalkoztam épp, amivel csak akartam, a közvetlen családunkban is mindenki egészséges volt és nem volt rajtam az a nyomás sem, hogy mielőbb el kell helyezkednem valahol, mert szükségünk van az én bevételemre is. Az otthon ülő expat anyuka szerep viszont nagyon nem én vagyok, így a kincskereső fejlesztése mellett folyamatosan figyeltem a háttérben zajló eseményeket…
És akkor ÖSSZEÁLLT A KÉP.
Adott volt egy családon belüli projekt, ami már 2 országban is sikeresen futott, gyerekek újra járhattak suliba, így volt időm, képben vagyok a WordPress-szel és nem új a technikai háttér, a marketing tudásom adott, amivel el lehet indítani egy ilyen oldalt és ha úgy adódik, ezt a munkát bárhová magammal is vihetem a jövőben, ha újra költözködnénk. Tudtam: ha valóban vállalkozó szeretnék lenni (a magam ura, saját időbeosztással és összesen egy laptop eszközigénnyel, földrajzi kötöttségek nélkül), akkor ITT AZ IDŐ.
Épp befejeztem egy kalózos és egy sellős kincskereső játék protípusát és soha olyan lelkes nem voltam még egy munka miatt, mint azért, ami ott, akkor összeállt a fejemben. Magam mellé vettem az akkor ELTE-n első éves, programtervező informatikusnak készülő nagyfiam és elkezdtük a több hónapos fejlesztést. Élveztem a platform technikai hátterének összeállítását, kitaláltuk a nevet, agyaltunk a kategóriákon, készültek a logók, a weboldal szövege és alig vártam már, hogy írhassak a korábban listára kerülő ismerőseimnek, hogy „figyelj, csináltunk Neked egy oldalt, amivel láthatóbbá válsz az online térben, ráadásul ingyen”.
#ígycsinálom IT-kérdésekben hatalmas segítségünkre volt a sógorom, viszont a marketingben és stratégiában minden az én döntésem volt és van a mai napig, hiszen a piacismeret nálam van. Itt minden úgy működik és olyan stratégiával épül, ahogy én kitalálom. Hol sikeresen, hol kevésbé, viszont teljes szívvel-lélekkel, mert hiszem, hogy ez a platform hiánypótló marketingeszköz abban a formában, ahogy az a fejemben él.
Ahogy elérkezett az éles indulás napja, egyre izgatottabbak voltunk. Kitűztük a dátumot: 2021. április 21. Ekkor indultunk. Aznap reggel felspannolva keltünk, aztán megnyomtuk a gombot és…
… hát és, nem történt semmi. HAHA. Visszagondolva, nem is tudom mire vártunk, mindenesetre az ezt követő időszak volt talán az eddigi legnehezebb. Az első száz regisztrálót kínkeservesen szereztük meg. Azt viszont tudtam: ha ezt elérjük, nem lesz megállás. 2021 nyár végére meg is lett a 100, aztán nagyon rövid időn belül többszáz regisztráló érkezett… Magyar piacon is működött a nagy ötlet.
…
Függöny le – színpad átrendezése: pálmafa, tengerpart, Burj Khalifa a képből ki…
Függöny fel – új helyszín: Magyarország
Szereplők ugyanazok, kutya-macska még mindig nem színpadi kellék, felkészül: Hideg, Köd, Eső, Hó, Kandallótűz, Forralt bor
Következő szín cselekményei: újabb hazaköltözés utáni új kalandok, üde természet évszakok szerinti csodás átalakulásai, STANDOM életének jelentős eseményei
…
AZ IGAZSÁG
’22 tavaszán eldöntöttük, hogy visszaköltözünk Magyarországra, nyáron érkeztünk. Ez további hatalmas lendületet adott és mivel Férj elhúzódó kinti ügyei miatt hosszú hónapokig csak a gyerekek és én voltunk itt, rengeteg időm is volt csak a STANDOM-ra fókuszálni. Alapvetően hiszek benne, hogy lehet egy laptoppal bárhonnan menedzselni egy itthon működő vállalkozást, de a személyes kapcsolódások erejét és az abban rejlő motivációt nagyon nehéz online pótolni, ennél a felületnél pedig, különösen a kezdetekkor, ennek kifejezetten pozitív hatását látom.
Decemberre már több, mint ezer standár volt az oldalon. Itt azonban jött egy fordulópont, drasztikus lépést tettem.
Év végén közel 600 standárt töröltem az oldalról, 2023 januárban már csak 400+ standárral indultunk. Az ezres szám elérésével lett egyértelmű számomra: nekem fontos, hogy az oldalon olyan céltudatos, határozott és kvalifikált vállalkozókat tudhassak, akikkel én is szívesen dolgozom együtt, akiktől én is szívesen vásárolnék vagy vennék igénybe szolgáltatást alkalomadtán.
A fő célom egyértelműen a hazai tehetséges, újdonságokra nyitott, kiemelkedő, minőségi termékeket vagy szolgáltatásokat kínáló vállalkozók ismertségének növelése az oldallal – a szakmai tudásomon keresztül.
Nem titok: hosszútávú célom továbbá egy támogató vállalkozói közösség és egy olyan nyereséges vállalkozás felépítése, ahol a tudásom, világszemléletem és személyiségem is napi szinten többek hasznára válhat és amire évek múltán méltán lehetek majd büszke. Az a fajta szemléletem viszont, hogy az oldal mindig is maradjon ingyenes abban a formájában, ahogy elindult (3 bemutatható ajánlattal), a mai napig él és hiába kapom meg úton-útfélen, hogy ez álszentség és képmutatás: businesst építeni bevételek nélkül, én még mindig kitartok emellett. Vannak már fizetős szolgáltatások és jön még több is, de ha a regisztrációddal csak az alap, ingyenes beállításokat használod ki, már akkor is nagyon sokat tehetsz az online ismertséged és márkaértéked növelése érdekében. Hát ezért szól a „Rólam” rész Rólad!
Megtisztelsz, ha velem tartasz az utamon és bízol Bennem, hogy képes vagyok magyar vállalkozók százainak, akár ezreinek a sikereihez is hozzájárulni a saját eszközeimmel!
ITT HALLHATTÁL EDDIG RÓLAM
2023.08.29.
A Jazzy Rádió reggeli műsorában, a Business Class-ban bemutattam a STANDOM.hu-t, illetve annak előnyeit a vállalkozók számára. Szóba került az indulás és érintőlegesen a jövőbeli tervek is.
M. Szűcs Péterrel és László Csabával beszélgettem.
Dubai-ba való kiköltözésünk előtt a Kaschmir Gold csapatát erősítettem tanácsadóként a marketing területén. Ebben az időszakban több újságcikk, TV- és rádió megjelenéssel sikerült a márkát építeni, illetve a kidolgozott márkaüzenetet (Megnyugtat és feltölt) terjeszteni.
2018.
A Fő az egészség című műsorban a Kaschmir Gold márkamenedzsereként a minőségi alvás fontosságát hangsúlyoztam, annak érdekében, hogy a figyelmet a cég termékeire, a prémium minőségű gyapjú ágyneműkre irányítsuk.
Gajdos Tamással beszélgettünk.