(JELEN) (L)ENNI VAGY NEM (L)ENNI

Te a vállalkozásodból befolyó bevételből veszel kenyeret?Feltételezem, hogy ha most még nem is, de előbb-utóbb tervezed, hogy ebből (is) fedezd a betevőt. 

Ezért hát biztosan belekóstoltál már néhány marketingeszközbe annak érdekében, hogy a vállalkozásod minél ismertebb legyen, de minimum kitaláltad már, hogyan, honnan fog hallani Rólad a világ!

Van már pl. weboldalad? Ha van, le a kalappal! Már a megfelelő webdesignert megtalálni sem piskóta, nem beszélve az anyagiakról, amivel egy tökéletesen felépített, SEO-specifikus weboldal elkészíttetése jár. Így én pl. nem is ajánlom kezdő vállalkozóknak.

Legalább egy social media platformon viszont semmibe nem kerül  jelen lenni az idődön kívül, így ez gondolom pipa. Ha komolyan gondoltad, hogy ennek segítségével robbansz majd be a köztudatba, akkor ezen a területen akár már fejlesztetted is magad egy-két kurzuson.

Az is SZUPER, ha aktívan posztolsz releváns Facebook-csoportokba vásárlást remélve vagy felregisztráltál különböző szolgáltatói gyűjtőoldalakra, ahol a célcsoportod Rád találhat.

Haladó vállalkozóként, ha még nem hírlevelezel, a gondolattal már biztosan eljátszottál vagy épp az előkészületeket végzed.

Az étlap rendkívül gazdag.

Van, akinek a vállalkozása az Instagram-on indul be, van, akinek a fizetett FB- vagy Google Ads hirdetések lesznek nyerők.

Ami viszont az egyik kulcs, hogy legyél jelen a lehető legtöbb helyen, ami Neked való.

Ha ezzel a mondattal egyetértesz, tudod, hogy nem fog berepülni a sült galamb a szádba anélkül, hogy erőteljesen jelen vagy az online térben, akkor olvass tovább, teremhet itt számodra babér!

Vállalkozásod sikerének kulcsa, hogy jelen legyél minden olyan helyen online és offline egyaránt, ahol csak lehet és ami Neked való.

AMIKOR MÁR A CSOKI SEM SEGÍT

Talán most azt gondolod, hogy jó-jó, egyetértesz, de a fenti listából alig való Neked valami. Legalábbis azok, amiket eddig kipróbáltál… hááát, nem mind hozta a várt eredményt.

Ma is csak ülsz az ebédlőasztalnál, előtted a kávéd, a teád, az aznapra bekészített egészséges, másfél liter smoothie, de egyikhez sincs kedved?

Mindegyikben csalódtál.

szomorú nő csokival

A kávé nem tart már elég éberen, pedig reggel 10-kor már a másodikat ittad.
A teát is csak megszokásból fogyasztod, de lemondani azért nem akarsz róla.
A smoothie? Hát az sem tűnik már olyan finomnak, mint néhány hónappal ezelőtt, mikor ráálltál, azt remélve, hogy ezzel hozzájárulsz az immunrendszered erősítéséhez…

Elment a délelőtt, ebédidő.

Egy falat sem megy le a torkodon. Görcsben áll reggel óta, mert előző nap egy csomó időt eltöltöttél a reggel 7-kor kitett, szerinted tök jól sikerült posztoddal, mégis messze nem hozta a várakozásokat.

Vajon mi volt a baj? Hiszen mindent úgy csináltál, ahogy az előfizetéses csoportban anno megtanultad. Még a legújabb körfényt is megvetted, ráadásul irtó drágán.

A délutánt arra szánod, hogy írj egy hírlevelet. Vagy blogcikk legyen?

Háromkor feldob a FB egy hirdetést! Azt ígéri, megtanít jól kampányolni! Nahát, ilyen kurzust még nem végeztél! Hezitálsz! Megvedd? Ne vedd meg?

Már sötétedik. Korog a gyomrod. De hisz valójában kimaradt az ebéd! A trendi FB-csoportban bedobott marketingtémában jól elmerültél, inspiráló volt az ott kialakult beszélgetés, kár, hogy menned kellett. Az aznapra tervezett, bevételt is termelő munkád be kellett fejezned.

De jó lenne, ha a pénzt hozó munkából több is lenne egy nap. De hogyan? A következő jövő hét keddre van beírva…

NEM KELL MEGENNED, AMIT EDDIG FŐZTÉL

LEGYEN TELE A NAPTÁRAD VEVŐKKEL / ÜGYFELEKKEL VALÓ EGYEZTETÉSEKKEL

A Te álmod is az, hogy pörög a business, könnyedén jönnek az új vevők/ügyfelek, tele van a to-do listád elvégzendő feladatokkal, rendben van az online megjelenésed, a vállalkozásodra jellemző kulcsszavakra előre sorol a Google is és ráérsz fókuszálni a konkrét munkára, amivel a kenyered keresed?

Elvégre épp ezért léptél ki annak idején a biztos állásodból, hogy a magad ura legyél.

Eljött az idő, hogy élvezd is az eddig befektetett munka gyümölcsét!

Jó vagy a szakmádban és ezt az online felületeid is tükrözik
Tudatosan, megfontoltan építed a vállalkozói karriered
Minden napra jut elég megkeresés, amit könnyedén tudsz vásárlássá konvertálni
Kialakult a napi rutin, zökkenőmentesen mennek a dolgok, mint kés a vajban
Ha időnként előfordul, hogy elakadásod van, van hová fordulnod. Már kialakult körülötted az a segítőkész vállalkozói réteg, akik egymásnak szurkolnak, ha valaki épp kampányt indít, akik melegszívvel segítik az újonc vállalkozókat és akik úton-útfélen hirdetik egymás jó hírét
Képes vagy elfogadni, hogy lépésről lépésre kell haladni a vállalkozói úton és mindig van mit tanulni a siker érdekében
Kitartóan és határozottan lépkedsz az utadon

Ahhoz, hogy ez valóban így legyen, talán el kell oszlatnunk néhány tévhitet.

STANDOM LOGÓ

UGYE NEM AZÉRT ISZOD A KÁVÉT, HOGY SZUPERÉLESEN LÁSD, MENNYIRE NEM OTT TARTASZ, AHOL TARTHATNÁL?

LEGYÜNK ŐSZINTÉK, ha ezt a landing oldalt olvasod, van még potenciál a vállalkozásodban és nem etted még degeszre magad a Vállalkozói Sikerek Asztalánál, bármennyire tudatosan is építed a vállalkozásod.

Ahhoz, hogy a mostani, – bár nem feltétlenül, de talán kicsit megrekedt – állapotból tovább tudj mozdulni, még többet ki tudj hozni magadból és a businessedből, szükség van néhány változtatásra és pár tévhited eloszlatására!

Férfi kávét iszik - STANDOM kép

‘MÁR TÚL SOK HELYEN VAGYOK JELEN’
Olyan nincs! Az nem lehetséges, hiszen a jó marketing egyik alaptézise, hogy a megfelelően előállított / kialakított, megfelelő minőségű, megfelelően beárazott és megfelelő célközönségnek szóló ajánlatod a lehető legismertebbé kell tenned. Arra pedig nincs szabály, hogy 2-3 csatorna már bőven elég vagy hogy a 4-5 már túl sok.

Természetesen érezheted, hogy nem akarsz még egy online helyet bevezetni a munkafolyamataidba, ha épp sok időd elviszi a social media jelenlét. De valóban a social media hozza a legtöbb vásárlót / ügyfelet vagy csak a trendek miatt vagy ott is jelen és töltesz vele az onnan származó bevételeidhez mérten irreálisan sok időt?

Van weboldalad és rengeteget költöttél rá, így szerinted már kipipáltad a ‘jelen vagyok online’ feltételt a sikerhez? Meglehet. Ha a keresők is kidobnak egy-egy adott kulcsszóra, ráadásul max. az első 10 találatban, akkor biztosan így is van.

‘MINDENT MEGCSINÁLTAM MÁR, AMIT A GURUK MONDTAK’
Kik a guruk? És mi az a minden?

Felteszem rengeteg marketinggel kapcsolatos webináron részt vettél már, vettél néhány könyvet, előfizettél egy-két vállalkozókat támogató csoportba, nem sajnáltad a tanulásba fektetett ⏱ időt, 💵 pénzt és 💪🏼 energiát. Ha valóban így volt, akkor már nagyon sokat tettél azért, hogy valóban sikeres vállalkozást működtess.

De nem eszik ám olyan forrón a kását! A tananyagok megvásárlása, végignézése / olvasása / megértése és jó esetben a számodra valóban hasznos tudás gyakorlatba való átültetése még nem elég!  Beigazolódott már, hogy a ‘főztöd’, valóban ínycsiklandóan finom vagy csak Te gondolod, hogy már mindent tudsz és nem rajtad áll, hogy nem jön annyi vevő/ügyfél, amennyit szeretnél?

Ha az elmélet megtanulása után senki nem fogja a kezed, de mégsem jönnek azok a számok, amiket vársz, a gyakorlathoz keress segítséget!

‘AZ INSTÁN TÖBB EZER KÖVETŐM VAN, IMÁDJÁK A TARTALMAIM, INNEN JÖNNEK A VÁSÁRLÓK / ÜGYFELEK’
Kérlek mondd, hogy emellett más felületen is jelen vagy! A legveszélyesebb, ha egyetlen helyre koncentrálsz és hosszú távon is attól várod a mannát, mindenféle újítás, fejlesztés nélkül.

Ezt nem szabad, sőt, most kemény leszek: ❌ Egyenesen TILOS!

Ugye Te is hallottál már egyik percről a másikra megszűnt IG profilokról, meghackelt FB-fiókokról?

FÖLÖZD LE VÉGRE A VÁLLALKOZÁSODBA FEKTETETT RENGETEG MUNKA, IDŐ ÉS ENERGIA EREDMÉNYÉT!

SEMMI NEM VESZETT KÁRBA, DE HA AZ EDDIGEK NEM HOZTÁK A VÁRT EREDMÉNYEKET, ITT AZ IDEJE, HOGY NYISS AZ ÚJDONSÁGOK FELÉ!

LEGYÉL TE IS STANDÁR!

standár főnév, stand (szótő) + -ár (főnév képző)

Olyan tudatos vállalkozó, aki a STANDOM.hu webportálon virtuális standot birtokol annak érdekében, hogy az online térben még több potenciális ügyfél, vevő megismerje, rátaláljon és akár saját felületére továbbkattintson vásárlás, kapcsolatfelvétel, további információszerzés érdekében.

Standárként a regisztráció után elkészült virtuális standodnak köszönhetően azonnal ismertebbé válsz az online térben.

  • Lesz egy hely, ahol bemutathatod vállalkozásod és ajánlataid,
  • standod fejlécén elhelyezheted weboldalad- és social media oldalaid linkjeit, hogy onnan az érdeklődők könnyedén átkattinthassanak a Te felületeidre,
  • és akár a Standár Klubba is kérheted felvételed, hogy hozzád hasonló vállalkozókkal kapcsolódj és megismertesd magad vagy épp együttműködő partnereket találj

A virtuális standoddal együtt járó tagságból annyit veszel ki, amennyire épp szükséged van.

A regisztráció időt vesz igénybe, a megfelelő szavak elhelyezése kulcs, de a kezdeti profi beállítások után, akár hónapokig rá sem kell nézned erre a felületre, ha nem akarsz.

Hagyd, hogy végre a potenciális érdeklődők találjanak Rád!

Az elkészült, vállalkozásodra szabott standodnak köszönhetően érezd újra azt a magabiztosságot, amivel anno belecsaptál a lecsóba és elindítottad a vállalkozásod. Ha pedig támogatásra is szükséged van a marketing területén, nem kell tovább keresned, kihez fordulj útmutatásért.

TEGYÉL JÓT A VÁLLALKOZÁSODDAL:
LEGYEN NEKI IS VIRTUÁLIS STANDJA!

A standár-tagságnak nem az a legnagyobb előnye, hogy lesz egy (újabb) felülete a vállalkozásodnak online, saját URL-linkkel, ráadásul a saját arculatod elemeivel, színeivel, betűtípusaival, kreatívjaival, hogy a márkád is építse,

Nem is azért éri meg a leginkább csatlakozni, mert a Standár Klubban, a standárok részére létrehozott zárt FB-csoportban egy motivált, támogató vállalkozói közösséget találsz, akikkel kapcsolódhatsz, együttműködhetsz, akik támogatnak és szurkolnak a Te sikereidért is alkalomadtán vagy vásárolnak Tőled igény szerint.

A standárok nem is azért regisztrálnak, mert én, Anita, az alapító minden marketinggel kapcsolatos kérdésükben rendelkezésükre állok és ha nem is én vagyok egy területen a legprofibb szakember, mindig tudom kit ajánljak nekik.

Az oldal sava-borsa pedig pláne nem az, hogy itt találják meg az érdeklődők a Te terméked vagy szolgáltatásod.

A virtuális stand legizgalmasabb előnye a kulcsszavakban rejlik, amik segítségével még ismertebbé és kereshetővé válhatsz az online térben.

És hogy van-e a habon cseresznye is? Van! A regisztráció és a stand-kialakítás során olyan kérdéseken és adatokon mész keresztül, aminek következtében már magad is ellenőrizheted, milyen hiányosságaid vagy fejlesztendő területeid vannak a vállalkozásodban.

NÉZD CSAK EZT A 3 RANDOM SZEMLÉLTETŐ PÉLDÁT!

#1 – Nehezedre esik megfogalmazni ki is vagy Te és miért csinálod azt, amit?

Javíts a szövegírási képességeiden! Bár az is lehet, hogy a megfelelő pozícionálás- vagy a USP meghatározásának hiánya miatt nem megy még. Dolgozzunk rajta!

#2 – A social media linkek megadásánál nem szívesen teszed be a linkjeidet? (az ott lévő tartalom miatt vagy egyáltalán nincs is még pl. IG linked, pedig kellene?)

Akkor talán itt a fejlődés következő lépése.

#3 – Fogalmad sincs hova irányíthatnád a standodról az érdeklődőket, hogy azzal minél eredményesebb legyél?

Mit szólsz a hírlevél-feliratkoztatáshoz?

Itt persze nem állunk meg, de ugye sikerült szemléltetni az oldal előnyeit? A jó hír, hogy még azok a vállalkozók, akik el tudják készíteni maguknak a legprofibb standot, még ők is folyamatosan fejlesztenek, így semmiről nem vagy lemaradva – mi pedig ebben segítünk Neked: fejlődni és kihozni a vállalkozásodból a benne rejlő további potenciált, legyél bármelyik vállalkozói szinten!

Amit azonnal garantálunk: az elkészült virtuális standodnak köszönhetően sokkal magabiztosabban és céltudatosabban fogod tovább működtetni a vállalkozásod annak tudatában, hogy mi itt vagyunk mögötted és támogatunk, ha szükséged van rá! Mit szólsz?

MIT TESZ ÉRTED A STANDOM?

Saját URL-lel rendelkező, személyre szabható virtuális stand
Ha Neked még nincs weboldalad, akkor az oldalnak ez a funkciója lehet számodra a legértékesebb. Tedd fel minden elérhetőséged a standodra (email, tel.szám, cím), írj részletesen az ajánlataidról, a vállalkozásodról, magadról, tedd ki standod linkjét social médián a biodba és ha szükséges, akár fizetett hirdetést is indíthatsz rá. A standod linkje csak a Tiéd!

Kiemelések a Marketen
A STANDOM azon részét, ahol a standárok ajánlatait megtalálod, Marketnek hívjuk. Az érdeklődők (őket belső körökben standalgóknak nevezzük) ezen belül különböző szűrők segítségével keresgélhetnek a feltett ajánlatok között, akár a 12 kategória egyikén belül. Az év során többször van lehetőség ajánlatok kiemelésére, amikor egy adott témakör (pl. Valentin-nap, Nőnap, nyári vakáció, Halloween, Karácsony, stb.) szerint kiemeljük a standárok témával kapcsolatba hozható ajánlatait. Ezekről mindig születik social media kommunikáció, hírlevelek, legtöbbször pedig fizetett hirdetésekkel is megtámogatjuk az elérésüket.

Iránymutatás, inspiráció, motiváció
Haladó vállalkozó vagy, aki nagyon is tudatosan vezeted a vállalkozásod, tisztában vagy az utaddal és csupán csak még egy megjelenési felületet szeretnél, hogy nagyobb ismertséget hozzon? Ennek sincs semmi akadálya, viszont sokan vannak, akiknek időnként szükségük van iránymutatásra, inspirációra és motivációra, ha úgy tetszik lelkesítésre a szürke hétköznapokban, különösen, ha egyedül dolgoznak a vállalkozásukban. Tőlünk ezt is megkapják majd a tervek szerint évente többször megrendezésre kerülő standár-találkozókon és az igény szerint elérhető (elsősorban marketing témájú) kurzusok által.

Kereshetőség, online jelenlét növelése
Ha Te egyáltalán nem vagy jelen a social médiában és nem is tervezed ezt, akkor is ajánlott még egy lábat növeszteni az online jelenlétedre. Erre is tökéletes egy virtuális stand.

Attól függően, hogy Te mennyi előnyt szeretnél kivenni a standár-tagságodból, különböző csomagokat hoztunk létre.

A REGISZTRÁCIÓ

Annak érdekében, hogy minden vállalkozó megtalálja a számára ideális előnyöket a STANDOM-on, különböző tagságokat hoztunk létre.

Az első kettő standard, azaz alap-regisztrációnak számít. Már ezek valamelyikével is óriásit lendíthetsz az online jelenléteden, míg a Master regisztrációt azoknak a tudatos vállalkozóknak ajánljuk, akik a standár-tagságot is beépítenék a marketing-folyamataikba.

Nézzük a részleteket!

STANDARD (kóstoló) és STANDARD+ (frissítő) REGISZTRÁCIÓ

Legyen egy hely, amit biztosan a magadénak mondhatsz és ahol bemutathatod magad az online térben.

Már a Kóstoló regisztráció esetében is állíthatsz be saját logót / profilképet, de minden más vizuális elem alapbeállítás. Indulásnak viszont ez is elég lesz, hidd el!

KINEK AJÁNLJUK?

  • kezdő vállalkozóknak
  • webshopoknak
  • tevékenység szerint pl. magántanároknak, könyvelőknek, jogászoknak, magánpraxisoknak, szerelőknek / szakiknak – ahol nem kifejezetten fontos a márkaépítés, inkább az online elérhetőség növelésén van a fókusz

A STANDARD (Kóstoló)-tagság éves díja: 19.900 Ft + ÁFA

A STANDARD (Kóstoló)-tagság féléves díja: 11.900 Ft + ÁFA

EMELKEDJ KI a tömegből!

A Frissítő regisztráció esetében kérheted, hogy a háttérképeket (stand borítókép, standlista kép, mobilnézet), illetve az ajánlatodhoz tartozó képet is személyre szabjuk, hogy ezáltal jobban kiemelkedj a tömegből. Még ez is standard regisztráció, így egy ajánlatot (terméket / szolgáltatást) mutatunk be a portfoliódból az Adatbegyűjtő kérdőíven megadottak szerint. 

KINEK AJÁNLJUK?

  • Kísérletező, újdonságokra nyitott vállalkozóknak
  • SEO-ra építőknek
  • Tevékenység szerint: szépségiparban, egészségügyben tevékenykedőknek, más erős jelenléttel (pl. weboldal, social media oldal) már rendelkező fotósoknak, webdesignereknek, grafikusoknak, magániskoláknak, szakembereknek (asztalos, kőműves, festő, stb.), stb.
  • Látványos, dekoratív tevékenységet végzőknek (pl. kézművesek – erős social media jelenléttel)

A STANDARD+ (Frissítő)-tagság éves díja: 24.900 Ft + ÁFA

A STANDARD+ (Frissítő)-tagság éves díja: 14.900 Ft + ÁFA

A STANDARD ÉS STANDARD+ REGISZTRÁCIÓ LÉPÉSEI

#1 Adatbegyűjtő kérdőív kitöltése – ez alapján készítjük el a standod

#2 A megadott adatokból 5-8 munkanap alatt elkészül a virtuális standod, amit átküldünk elfogadásra. Egyszeri alkalommal természetesen lehetőséged van módosítást kérni.

#3 Amennyiben elfogadod a végleges verziót, kiszámlázásra kerül az éves/féléves tagdíj. 

Az esetleges későbbi módosítások díjkötelesek, egyeztetés szerint.

MASTER REGISZTRÁCIÓ

A Master, azaz mester regisztrációt azoknak a vállalkozóknak hoztuk létre, akik a standár-tagságot is tervezik beépíteni a marketingtevékenységükbe – azaz a megjelenési lehetőségen, linképítés-, SEO-célok erősítésén túl márkát is építenek.

Fontos számukra, hogy minél több helyen első osztályú, prémium minőséget sugalló benyomást keltsenek a velük kapcsolatba kerülőkben és ezért a portfoliójukat is kiterjedtebb palettán, átfogóbban szeretnék bemutatni – ráadásul változatosan, időnként az aktuális kampányukkal is frissítve, színesítve ezt a felületet.  

A MASTER regisztráció keretein belül rengeteg olyan jogot megkapsz, amit a standard regisztrációban még nem érsz el.

Ilyen például a standod kezelőfelületéhez való hozzáférés. Módosítsd akár a kampányod kezdőnapján a szövegeid, változtasd az ajánlataid képeit kedved szerint bármikor.

Ebben a tagságban egy helyett akár 5 ajánlatot is bemutathatsz, így az aktuálisan futó kiemelt ajánlataidra is mindig lesz hely.

Gyűjtsd referenciáid a standodon korábbi vevőidtől, ügyfeleidtől annak érdekében, hogy a standodra látogatókat még inkább meggyőzd a továbbkattintásra saját felületeidre. 

KINEK AJÁNLJUK?

  • (én)márkát is építő vállalkozóknak
  • céltudatos, a marketinggel komolyan foglalkozó, újdonságokra nyitott vállalkozóknak
  • nagyobb ismertségre vágyóknak
  • weboldallal nem rendelkezőknek (nekik mindenképpen)
  • SEO-specifikus weboldalt, aktív social media oldal(aka)t működtetőknek

A Master regisztráció éves díja 49.900 Ft + ÁFA*

A Master regisztráció féléves díja 29.900 Ft + ÁFA

* havi díjas konstrukcióhoz képest 3,5 havi megtakarítást (nettó 20.900 Ft) jelent

 

HAVI DÍJAS konstrukció

A havi díjas lehetőséget nem (szívesen) ajánljuk, mert szeretnénk elkerülni a ‘regisztráltam, 2 hónapig tag voltam, nem hozott egy új ügyfelet sem’ mondatokkal dobálózó vállalkozókat.

Ennyi idő nem elég ahhoz, hogy hosszútávú következtetéseket vonj le, viszont fél-/ egy év alatt már látni fogod, mennyit tudsz profitálni ebből a tagságból. 

Ha mégis szeretnél ezzel az opcióval élni, akkor 5.900 Ft + ÁFA díjjal számolj írj külön emailt az admin[kukac]standom.hu email címre, mert a havi díjas konstrukció alkalmazása külön megegyezés alapján kerülhet elfogadásra. Köszönjük a megértést!

A Master regisztráció első lépése az éves vagy féléves tagdíj befizetése. A fizetési linknél a választott tagságot hagyd meg, a másikat egyszerűen töröld a mennyiség 0-ra történő módosításával!

Sikeres fizetést követően kapod meg a regisztrációs linket, ahol szinte azonnal el is kezdheted megszerkeszteni új vevő-/ügyfélszerző marketingfelületed!

A folyamat alatt bármikor kérhetsz segítséget, tanácsot, lépj kapcsolatba velünk és hozzuk ki együtt a vállalkozásodban rejlő potenciált!

SZIA, ANITA VAGYOK, A STANDOM ALAPÍTÓJA. Marketinges közgazdász diplomámat a másik kettő után a Corvinuson szereztem 2005-ben esti képzésen, a Procter&Gamble-nél meglévő teljes idős állásom mellett. Ennek lassan 20 éve, így talán felesleges is említenem: ezen a területen a mai tudásom nem a campuson szereztem, mégis fontosnak tartom, hogy van róla ‘papírom’, mert ma már szinte az egyetlen FB-oldallal rendelkező pék is hajlamos marketingesnek hívni magát. Pedig nem az. Ő pék.

Amúgy én is tudok sütni. Croissant-t. Azt a kész-tésztást. Zseniális a technikám, amivel kiveszem a csomagolásból, kitekerem, megtöltöm csokival, 18 percre beteszem a sütőbe, aztán már illatozik is a konyha az isteni péksütitől. De ettől még nem vagyok pék.
A fent említett szakember viszont biztos tud sütni fehér kenyeret, kovászos és rozskenyeret, magvas kenyeret, baguettet, kiflit és zsemlét, csokis croissant-t és túrós batyut is.

A marketing területe legalább ilyen sokszínű, s bár én sem vagyok minden területen a legprofibb, a BIG PICTURE-t, azaz a teljes képet képes vagyok nagyon részletesen lebontani, elemezni és viszonylag rövid időn belül átlátni, hogy egy adott vállalkozás hol reked meg, mi az, ami tovább tudja lendíteni a marketing segítségével és azon túl.

Az elmúlt két évtizedben a különböző multiknál és kkv-szektorban, egyaránt a hazai és nemzetközi piacon szerzett szakmai tapasztalatomnak köszönhetően határozottan állítom: a marketing egyik legfontosabb alaptézise, hogy mutasd meg magad és legyél jelen, ahol csak tudsz és ami neked való!

Ennek fontosságában és szükségszerűségében annyira hiszek, hogy 3 évvel ezelőtt le is fejlesztettem erre egy oldalt, ez lett a STANDOM. Azóta azon dolgozom, hogy minél több hazai vállalkozó érezze: ez a portál az ő vállalkozásának is való!

2024-től az oldal fizetőssé válik annak érdekében, hogy folytathassam a megkezdett munkát, fejleszthessem az eddig ingyenesen nyújtott szolgáltatásokat és a vállalkozóknak nyújtott segítséget még többeknek elérhetővé tegyem.

Ha időnként Te is érzed, hogy jó lenne, ha állna melletted valaki, hogy irányt mutasson, mikor szükséged van rá és hogy az ismertebbé válás útján Veled együtt haladjon az utadon, megtisztelsz, ha standárrá válsz!

STANDÁROK MONDTÁK

Standár vélemény Diadeur
GARANCIA À LA STANDOM

Ha nem ízlik, amit a tányérodon találsz, ki sem kell fizetned a díjat!

Standard regisztráció esetében a standod kezelőfelületéhez nem lesz hozzáférésed. A regisztráció az Adatbegyűjtő kérdőív kitöltésével kezdődik, az általad abban megadott adatok alapján készítjük majd el a virtuális standod kb. 5-8 munkanap alatt.

A regisztrációért csak akkor kell fizetned, ha az elkészült standod átnézted és el is fogadod. Garanciát vállalunk a munkánkra, így ha nem tetszik és egyszeri módosítás után sem szeretnél élni ezzel a lehetőséggel, akkor barátilag elköszönünk, Te fizetés nélkül, mi pedig várva az időt, amikor majd mégis visszatérsz. 🙂

Master standár regisztráció esetén Te már mestere vagy a vállalkozásodnak és a virtuális standod is jó eséllyel be fogod építeni a marketingeszközeid közé. (értsd: gyakran látogatsz majd az oldalra és igényed lesz az időnkénti módosításra is). Így számodra adunk hozzáférést a standod kezelőfelületéhez, sőt, a standod is Te magad készítheted! Viszont ehhez természetesen kérhetsz segítséget Stand Audit vagy Stand-készítés formájában (ezek díjköteles szolgáltatások). A stand-készítés szolgáltatás a fentiekhez hasonlóan egy Adatbegyűjtő kérdőív kitöltésével vehető igénybe és utólag, a stand elfogadása után fizetendő.

Ha nem kérsz segítséget és úgy döntesz, hogy mindent magad állítasz be, a tagsági díjat előre kell utalnod, ezután érkezik a regisztrációs link.

TALÁN BENNED IS FELMERÜLNEK A KÖVETKEZŐK

?

Én korábban már több ilyen piactérre regisztráltam, ez most miért lesz más?
A STANDOM nem piactér, még ha első ránézésre úgy is tűnik. Ennek az oldalnak nem az a fő előnye, hogy idetereljük az érdeklődőket és itt Rád találnak, de kétségtelen, hogy ez is egy funkciója. A STANDOM ennél sokkal több.

A mi célunk, hogy kiaknázzuk a vállalkozásodban rejlő potenciált és továbblendítsünk a siker útján, amikor úgy érzed, egy kicsit bizonytalan vagy és együtt örüljünk Veled a magasságoknál is. Az oldalon való jelenléten kívül további termékeket és szolgáltatásokat is fejlesztünk, hamarosan ezeket is megismerheted.

?

Eddig ingyenes volt az oldal, most miért lett fizetős?
Közel 3 évig ingyenesen biztosítottuk az oldalon való bemutatkozási lehetőséget. Annak érdekében viszont, hogy mi is tovább fejlődhessünk és én (Anita), az oldalt főállásban tudjam fejleszteni és működtetni, valamint további funkciókkal és a Ti támogatásotokat célzó szolgáltatásokkal jöhessünk elő, szükségessé vált az oldal díjkötelessé tétele. (Értsd: vízzel én sem tudok főzni)

A másik ok, a standárok szűrése. Az elmúlt időben sokan voltak, akik egyáltalán nem vették komolyan a standjukat és a regisztrációban rejlő lehetőségeket, így bízom benne, hogy a díjkötelesen regisztrálók valóban értékelni fogják ezt a fajta, egyedülálló tagságot és minden előnyét, amivel jár.

?

Nekem van weboldalam, aktív vagyok a social médián, eredményeim is jók, ügyfelek is jönnek. Miért éri meg nekem regisztrálni?
Ha ezek Rád mind igazak, akkor sokkal előrébb tartasz, mint mások és ehhez gratulálok Neked! Mindamellett fontosnak tartom kihangsúlyozni az online disztribúció növelésének előnyeit.

Gondolj bele! Ha egy adott kulcsszóra rákeres a célközönséged egy tagja Google-ön, Téged kidob, viszont a konkurenciádnak kidobja a standját is, akkor mennyivel van több esélye neki, hogy bevonzza az érdeklődőt, mint Neked?

Legyél jelen itt is, a Standár Klubban is legyél aktív és a kiemelésekben is vegyél részt, így garantáltan még többekhez el fog jutni a jó híred! Ezért pedig mi is aktívan teszünk.

?

Miért nincs havi díjas fizetési konstrukció?
Azért, mert szeretném kiszűrni azokat, akik nem gondolják elég komolyan a vállalkozásukat. Az elmúlt közel 3 év tapasztalata alapján rengeteg vállalkozóval találkoztam, akik mindenféle stratégia nélkül ugrálnak felületről felületre hol az algoritmust hibáztatva, hol a konkurenciára haragudva, miközben a szükséges alapjaik hiányoznak (pl. megfelelő célcsoport-meghatározás, ajánlat, árazás, stb.) Én ezekben (is) tudok segíteni az oldal keretein belül, de nem egy 3-4 hónapos időkorlát alatt fogod látni az eredményeket, akkor sem, ha ezek mind rendben vannak.

Bízom benne, hogy Te, aki ezt most olvasod, megérted a fentieket. Ha nem, azzal sincs baj, de ebben az esetben idő és pénzveszteség lenne Neked a STANDOM regisztráció, így kérlek ne tedd!

?

Olcsó húsnak híg a leve érzésem van. Minden előfizetői csoport ennek már simán a duplájába kerül!
Tisztában vagyok vele. Végeztem piackutatást, ez az egyik specialitásom a marketing területén. Éppen ezért azzal is tisztában vagyok, hogy egy mai átlag vállalkozó mennyit költ előfizetésekre, kurzusokra, marketingre.
Nekem nem célom, hogy a standár-tagság miatt kilépj X.Y. előfizetői csoportjából, mert az önfejlesztés nem jött be és most hirtelen felindulásból inkább ‘kipróbálnád’ ezt is, hátha több ügyfelet hoz.

A standár-tagság minden, jelenleg a piacon elérhető tananyag, vállalkozás-fejlesztő kurzus, vállalkozói közösség mellett nagyon jól elfér és a koncepció merőben más, így ezt a tagságot akkor válaszd, ha nyitott vagy az újdonságokra és még hiányzik egy kis fűszer a vállalkozásodhoz.

?

Nekem nincs időm még egy megjelenési felülettel foglalkozni!
Nem is kell! Ha szeretnéd, már a standod elkészítésében is tudunk segíteni és ha kész, akár hónapokig is elfelejtheted, egyszerűen csak várd az érdeklődőket, akiket mi terelünk hozzád.

Bár – természetesen – nagyobb eséllyel jutnak majd hozzád, ha itt is aktív vagy valamennyire, de legalábbis mi, a STANDOM alapítói és működtetői tudunk Rólad, hogy adott esetben ajánlhassunk is.

JÖJJÖN EGY GYORS ÖSSZEFOGLALÓ, VAJON TÉNYLEG NEKED VALÓ-E A STANDÁR REGISZTRÁCIÓ

 Saját vállalkozásod van, esetleg egy kkv marketingese vagy
Tök klassz terméket / szolgáltatást kínálsz
Aktívan kutatod az új vevő- / ügyfélszerző lehetőségeket.
Növelni vállalkozásod ismertségét egy ‘alap’ marketing-feladatod
Dolgozol a sikerért. Folyamatosan. Nem az algoritmust hibáztatod. Nem a konkurenciát tartod felelősnek a nem elég eredményes kampányodért. Nem hagyod magad befolyásolni, hanem mész előre a céljaid felé!
Online jelenlét nélkül ma már nincs sikeres vállalkozás – ezt Te is így látod és igyekszel minél több helyen jelen lenni az online térben is. Ehhez a SEO segítségét is igyekszel minél szélesebb körben kihasználni. (Linképítés, kulcsszóhasználat-fókusz)
Motivál, ha olyan hozzád hasonló kisvállalkozókkal kerülsz kapcsolatba, akikkel egymást erősíthetitek.

AZ OLDALNAK ITT A VÉGE

Talán már eldöntötted, hogy szeretnél-e regisztrálni vagy sem, inkább most már csak kíváncsi vagy, ugyan mit írok még?

Az utolsó néhány sorban már nem foglak arról győzködni, hogy csatlakozz, de megosztok egy kulisszatitkot!

Mikor belevágtam a STANDOM-ba, épp Dubaiban éltünk Férj munkája miatt. Abban az időben megengedhettem volna magamnak, hogy ‘csak otthonülő’ anya legyek, viszont én szeretek dolgozni és imádom is a szakmám. Sokak szerint jó is vagyok benne, ezért is csinálom és boldog lennék, ha a tudásom minél többen hasznukra fordítanák. Nekem ez a célom.
Ha élsz vele, biztos lehetsz benne, hogy én a háttérből azon dolgozom, hogy a Te vállalkozásod is minél ismertebb legyen az oldal segítségével és érezd, hogy nem kell egyedül csinálnod, van kihez fordulni, ha úgy adódik.

Én sem vagyok egyedül.

Ha már említettem Férjet… Nekem ő a mentorom, a legnagyobb támogatóm, ráadásul szakmailag sem ismerek nála jobbat. 17 évig dolgozott a Procter & Gamble-nél, olyan nagy márkákon, mint a Dolce & Gabbana, Gucci, Hugo Boss vagy az Oral B, de a Nestlé is neki köszönheti egy komoly elakadásának megoldását a marketing területén. Őt is élteti a tudásátadás, rendszeresen jár nemzetközi konferenciákra előadni és a barcelonai UPF (Universitat Pompeu Fabra) után most itthon tanít marketinget a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) mesterképzésén.

Ha ő mondja, hogy jól csinálom a STANDOM dolgait, mert ez az oldal úgy, ahogy a terveimet látja és ahogy ismer, kincs a vállalkozóknak, én elhiszem neki. A kérdés pedig már csak az, hogy Te szeretnél-e ismertebb lenni az oldalnak köszönhetően is.

Én nem állítom, hogy csak a standár-tagsággal tudod elérni a célod! Ugyan! Viszont épp ez a lényeg! Az oldal IS és én is (háttérben Férjjel) tudok segíteni Neked abban, hogy reggelente motiváltan kelj fel és lelkesen haladj a kitűzött céljaid felé, mert tudod, hogy nem okvetlen kell egyedül haladnod az úton!

Itt most arról kell döntened, hogy ezt az érzést már most szeretnéd-e átélni vagy követsz még egy ideig és esetleg néhány hónap múlva csatlakozol, amikor látod, ahogy minél többen bizalmat szavaznak az oldalnak?

Te döntöd el, hogy mennyire érsz rá! Én később is itt leszek és szeretettel várom a közös munkát bármikor! Anita //

– THE END (?) –