A STANDOM magja a webportál, aminek célja, hogy minél több hazai vállalkozót segítsen még ismertebbé és sikeresebbé válni a platform keretein belül és azon túl.
Hiszünk benne, ha megvan az ötlet, az akarat, az elszántság és a kitartás, akkor bármiből lehet sikersztori.
Viszont a vállalkozói életút igen gyakran gördít elénk kihívásokat.
ÉREZTED MÁR VALAHA...
… hogy feltaláltad a spanyol viaszt, ilyet, így még soha senki és ezerrel szárnyalsz, hogy ebből most bizniszt csinálj? Aztán másnap már mégsem vagy olyan biztos a tegnap még zseniálisnak tűnő ötletedben, de leginkább magadban, hogy ezt tényleg meg tudod csinálni?
… hogy ezerrel kattog az agyad, briliáns dolgon töröd a fejed, de ahogy elmeséled azt valakinek, elbizonytalanodsz, mert megpróbál lebeszélni róla, mondván, hamuban halt ötlet?
… hogy kismillió terv cikázik a fejedben, legszívesebben magad mellé vennél vagy 10 embert, akik alád dolgoznak, hogy együtt mind megvalósítsátok, de mivel egyedül vagy, fogalmad sincs merre indulj és mi lenne a helyes irány?
… tetemes mennyiségű kurzus anyaga van a gépeden, jobb esetben már a fejedben, mégis szinte le vagy bénulva, mikor kivitelezésre kerülne a sor, mert valahogy nálad nem működik az elmélet vagy épp fogalmad sincs hogy állj hozzá kivitelezni és melyiket?
… hogy egyedül vagy, egész nap nem szóltál senkihez csak görgetted a social médiát arra várva, hogy Rád találjon az álom ügyfeled, de ő ma sem jött el, míg a versenytársaid megint arról sztoriztak, hogy a dream clientjükkel kávéztak?
… hogy ez az egész vállalkozósdi nem biztos, hogy Neked való és inkább keresni kellene egy munkahelyet, fix, alkalmazotti fizetésért?
… imádod a vállalkozással járó szabadságot? Ez az életstílus minden vágyad, de hosszú távon nem lesz elég hozzá az anyagi fedezet? Magasabb bevételt kell termelned, hogy továbbra is a magad ura maradhass?
… hogy elvesztél? Hogy fogalmad sincs merre tovább, mert egyszerűen ‘megállt a tudomány’, pedig 100%-ra tudod, hogy a célközönségednek Rád van szüksége?
AZ IGAZSÁG AZ...
A vállalkozással járó érzelmi fent és lent érzése nem csak nálad van jelen. Mindegyikünknél megjelenik előbb vagy utóbb! Teljesen természetes, hogy időnként félsz, aggódsz, máskor pedig szó szerint a föld felett járkálsz örömödben, motivált vagy, büszke és fürdesz a sikerben.
Ha zsigerileg érzed, hogy ez a Te utad, ha valóban ezt akarod csinálni, akkor tartsd a fókuszt a célodon, mindig tudd, hogy mit akarsz elérni, haladj kitartóan lépésről lépésre, inspirálódj másoktól, tanulj, folyamatosan képezd és fejleszd a tudásod, kapcsolódj más vállalkozókkal, vedd magad körbe hozzád hasonló gondolkodású emberekkel és csak csináld, csináld és másnap megint csak csináld.
‘A sikeres emberek azok, akik képesek alkalmazkodni a nehézségekhez, de ezek ellenére is kitartanak az elképzeléseik mellett és nap, mint nap dolgoznak a sikerért.’
EZ A STANDOM
A STANDOM partnered lesz abban, hogy a vállalkozói utad örömteli legyen és minél sikeresebben haladhass rajta. Ezekkel állunk melletted:
A STANDOM.hu webportált azért fejlesztettük, mert az egyik legfontosabb marketing feladatod az ismertség-növelés kell legyen. Ezt természetesen nem csak ennek az oldalnak a segítségével teheted meg, sőt, ez magában nem is lesz elég, de arra tökéletes felület, hogy építse a márkád, kereshetővé válj az online térben vagy épp a keresőmotorok előrébb sorolják a vállalkozásod. A webportálon való jelenlét jelenleg tagsági regisztráció révén lehetséges. Itt olvashatsz róluk többet>>>
A STANDOM szolgáltatásai folyamatosan bővülnek, ezeket itt találod >>>. Van köztük a standodhoz kapcsolódó, de marketinged fejlesztésével kapcsolatos szolgáltatásokat és hamarosan termékeket is találsz majd a STANDOM standján. Idén ősszel pedig jönnek a vállalkozói kapcsolatépítő rendezvények (standároknak jelentős kedvezményekkel 🤫)
A STANDOM SNACKS elsősorban a standároknak szóló, általában heti-kétheti rendszerességű email, amiben változatos hírek, marketinggel kapcsolatos információk, időnként tananyag-jellegű szösszenetek is találhatóak, valamint a STANDOM keretein belüli lehetőségekről írunk, amiket kihasználhatnak a már regisztrált vállalkozók. Mindenki annyit vesz ki a levélből, amennyit egy snack-ekkel teli svédasztalról levenne éhségérzetéhez mérten.
A STANDÁR KLUB a standárok részére létrehozott zárt Facebook-csoport, ami a szorosabb kapcsolódást teszi lehetővé és a még nagyon ismertségre való törekvést segíti. Azokat a standárokat, akik itt is kellően aktívak, jobban megismerik a többiek és alkalomadtán vásárlókká, ügyfelekké is válhatnak vagy épp együttműködő partnerekké.
Anita története
Szia! Schmolcz Anita vagyok, a STANDOM.hu alapítója. Marketinges közgazdász, feleség, két tini anyukája, jelenleg magyarországi lakos és vállalkozó. Ez pedig az én sztorim…
A történetem eleje elég unalmas: fősuli után logisztikusként kezdtem a pályám a Procter & Gamble-nél, de már szinte az elejétől tudtam, hogy mielőbb szeretnék átkerülni a marketingre. Ehhez viszont kellett egy ezirányú egyetemi diploma, így főállás mellett beiratkoztam a Corvinus esti egyetemi képzésére. A szakdolgozatom már egy másik multi (Unilever) KNORR Trade Marketing osztályán töltött munkám alatt írtam. Imádtam az ottani pörgést, a marketing világát, pedig még csak 2004-et írtunk. El tudod képzelni, hogy már akkor is izgi volt a marketing? Pedig de!
LOVE STORY, KÜLFÖLD
Közel két év után, legnagyobb bánatomra, egy időre munkafronton búcsút kellett intenem Szeretett Marketingemnek, de azért olyan rossz vásárt nem csináltam… Választottam jött és… azzal a lendülettel külföldre vitt. Svájcban töltött életünk alatt ki is pipáltam a társadalmilag elvárt elvégzendőket: házasság, gyerekek (mondjuk ház, kutya-macska ekkor (még) nincs).
…
Karrier tekintetében parkolópálya következett, egy újabb multicégnél sikerült nagy nehezen elhelyezkedni, ráadásul az addigi legunalmasabb, pénzügyes pozícióval. A marketing világát Férj Procter-es munkáján keresztül csodálva, az addig rengeteg energiával és áldozattal megszerzett marketing tudásom különböző tananyagokkal fejlesztve, az újdonságokról szóló külföldi szakirodalomat habzsolva elég jól belőttem, mit nem akarok már csinálni. Így kiléptem a multis világból és kisgyerekek mellett belevetettem magam mindenféle „tuti business” és „önmegvalósító” vállalkozásokba. Tipikus út: koncepció nélküli ebbe is belekapok, abba is belekapok, aztán minden csak úgy működget, áttörő eredmények nélkül. Na vajon miért?
GYERÜNK HAZA
’16-ban aztán épp Férj szakmai útjának egy korszaka is lezárult, így hoztunk egy meredek döntést és kerek tíz év Svájc után hazajöttünk Magyarországra. Ennek az egyik hozadéka lett, hogy a happy end listára felírtunk egy saját házat.
(For the records: gyerekek száma nem változott, de legalább a magyarjuk szépen megerősödött a francia rovására, a kutya-macska létszám továbbra is stabilan hozta a nullát.)
Ami a munkát illeti, az ugye világos volt, hogy multiba nem szeretnék visszamenni, elkezdtem hát megismerni a hazai KKV szektort, illetve tanulmányozni az itthoni marketingszakemberek munkásságát. Volt mit behoznom, hiszen tíz év kimaradt az itthoni életemből, szinte senkit nem ismertem. Mindeközben két cégnek is tanácsadója lettem, így a vállalkozói létet is testközelből szemléltem – bár ennek a jó és kevésbé jó oldalait már a szüleimtől is láttam, hiszen ők is vállalkozók.
AZ 1001 ÉJSZAKA MESÉI - ÚJABB KALANDOK
2019 aztán újabb fordulatot tartogatott. Augusztusban, három év itthonlét után, az akkor 7 és 9 éves gyerekekkel meg 14 bőrönddel felültünk egy emirátusi járatra, hogy egy új és izgalmas kalandba kezdjünk: várt a mesés Kelet. Férj munkája adott volt (hiszen azért mentünk), én majd kitalálok valamit, ha a gyerekek már beszoktak az új környezetbe és élvezzük a csodás Dubai által megnyílt lehetőségeket. Ez volt a terv.
Eszerint is haladtunk. A kerek, 40. szülinapomon már “tök jól” álltunk: gyerekek beszoktak, berendezkedtünk, minden szuper volt, imádtuk a várost, a téli meleget, elkezdtük felfedezni a helyi programokat, odavoltunk a tengerpartért, így lassan ráértem elkezdeni azzal foglalkozni, hogy ha multis munkatárs nem, akkor mégis mi akarok lenni, ha nagy leszek. Abban biztos voltam, hogy köze lesz a marketinghez és ez már jó kiindulási alap volt.
Sokáig nem értem rá gondolkodni, a munkakérdés pikk-pakk megoldódott: szakácsnő, tanárnő, babysitter, takarítónő, pszichiáter, nyelvtanár és még mittoménminem lettem hirtelen a ’20 elején, váratlanul ránk szakadt karantén alatt.
Remek. Pont erre vágytam. Mondanom sem kell, hogy hosszú távon TUTIRA nem ezt akartam – de ezzel az érzéssel azért nem voltam egyedül: az egész világ velem volt…
A NAGY ÖTLET
Van nekem egy sógorom. IT-s. Covid alatt egyre több ismerős, barát, családtag segélykérő hangja jutott el hozzá mekkora bajba kerültek azáltal, hogy zárt ajtók mögé kényszerültek a vírus miatt, hiszen az online térben szinte alig vagy egyáltalán nem voltak láthatóak. Innen már sejted a folytatást? Azért mesélem tovább…
Szóval Sógor összeállt Férjjel és főállásuk mellett megcsinálták a STANDOM arab változatát a pandémia kellős közepén. Jordániában indultak. Azonnal felkapták az ottani vállalkozók, százával jöttek a regisztrálók alig 2-3 hónap alatt. Üzleti terv nem volt, segíteni akartak, nem a business lehetősége hajtotta őket, hiszen volt saját főállásuk. Viszont saját tőkét már nem akartak többet beletenni, így csatlakozott hozzájuk egy befektető – hasonló szándékkal. Így hamarosan Egyiptomban is indították az oldalt. Az eredmény ugyanaz. Siker.
Én ekkor még csak fél szemmel néztem a fiúkat, épp egy új vállalkozáson dolgoztam. (Kincskereső játékot fejlesztettem gyerekeknek, de nem, nem erről szól az alcím) Közben hallottuk Magyarországról, hogy megint zárás van, megint egy új hullám érkezik és a Facebook-ot görgetve én is egyre több ismerősbe botlottam, akik már-már kétségbeesve posztolták az online szolgáltatásaikat, amik persze másodpercek alatt úgy eltűnnek az ember hírfolyamáról, mintha ott sem lettek volna.
Őszintén hálás voltam a jó sorsomért, hiszen egy luxus apartmanház 51. emeletén azzal foglalkoztam épp, amivel csak akartam, a közvetlen családunkban is mindenki egészséges volt és nem volt rajtam az a nyomás sem, hogy mielőbb el kell helyezkednem valahol, mert szükségünk van az én bevételemre is. Az otthon ülő expat anyuka szerep viszont nagyon nem én vagyok, így a kincskereső fejlesztése mellett folyamatosan figyeltem a háttérben zajló eseményeket…
És akkor ÖSSZEÁLLT A KÉP.
Adott volt egy családon belüli projekt, ami már 2 országban is sikeresen futott, gyerekek újra járhattak suliba – így újra volt több időm, képben vagyok a WordPress-szel és nem új a technikai háttér, a marketing tudásom adott, amivel el lehet indítani egy ilyen oldalt és ha úgy adódik, ezt a munkát bárhová magammal is vihetem a jövőben, ha újra költözködnénk. Tudtam: ha valóban vállalkozó szeretnék lenni (AZ ötlettel (kincskereső inkább csak placeholder volt), a magam ura, saját időbeosztással és összesen egy laptop eszközigénnyel, földrajzi kötöttségek nélkül), akkor ITT AZ IDŐ.
Épp befejeztem egy kalózos és egy sellős kincskereső játék protípusát, túl voltam a sikeres termékteszteken a dubaji piacon, készültem az ismertség-növelés, mint marketingfeladat kivitelezésére és ennek ellenére soha olyan lelkes nem voltam még egy munka miatt, mint azért, ami ott, akkor összeállt a fejemben. Kincskeresőt dobtam (egy időre), magam mellé vettem az akkor ELTE-n első éves, programtervező informatikusnak készülő nagyfiam és elkezdtük a több hónapos fejlesztést. Élveztem a platform technikai hátterének összeállítását, kitaláltuk a nevet, agyaltunk a kategóriákon, készültek a logók, a weboldal szövege és alig vártam már, hogy írhassak a korábban listára kerülő ismerőseimnek, hogy „figyelj, csináltunk Neked egy oldalt, amivel láthatóbbá válsz az online térben, ráadásul ingyen”.
#ígycsinálom IT-kérdésekben hatalmas segítségünkre volt a sógorom, viszont a marketingben és stratégiában minden az én döntésem volt és van a mai napig, hiszen a piacismeret nálam van. Itt minden úgy működik és olyan stratégiával épül, ahogy én kitalálom. Hol sikeresen, hol kevésbé (lásd később), viszont teljes szívvel-lélekkel, mert kezdetektől hiszem, hogy ez a platform hiánypótló marketingeszköz abban a formában, ahogy az a fejemben él.
De vissza 2021-re. Ahogy elérkezett az éles indulás napja, egyre izgatottabbak voltunk. Kitűztük a dátumot: április 21. Ekkor indultunk. Aznap reggel felspannolva keltünk, aztán megnyomtuk a gombot és…
… hát és, nem történt semmi. HAHA. Visszagondolva, nem is tudom mire vártunk, mindenesetre az ezt követő időszak volt talán az eddigi legnehezebb. Az első száz regisztrálót kínkeservesen szereztük meg. Azt viszont tudtam: ha ezt elérjük, nem lesz megállás. 2021 nyár végére meg is lett a 100, aztán nagyon rövid időn belül többszáz regisztráló érkezett… Magyar piacon is működött a nagy ötlet.
…
Függöny le – színpad átrendezése: pálmafa, tengerpart, Burj Khalifa a képből ki…
Függöny fel – új helyszín: Magyarország
Szereplők ugyanazok, kutya-macska még mindig nem színpadi kellék, felkészül: Hideg, Köd, Eső, Hó, Kandallótűz, Forralt bor, Balaton, Sziget Fesztivál, gyerekeknek magyar, mint idegen nyelv
AZ IGAZSÁG
’22 januárban bevállaltam a STANDOM mellé egy fizetős dubaji-svájci munkát, ami sokkal több időmet elvitte, mint eleinte terveztem, így az év sajnos nem úgy alakult, mint kellett volna. Viszont szeptemberre sikerült kifarolnom ebből a kötelezettségből és mivel nyáron a gyerekekkel visszaköltöztünk Magyarországra, ez további hatalmas lendületet adott, hogy a célcsoport közelében lehetek. Mivel Férj elhúzódó kinti ügyei miatt hosszú hónapokig (10) csak a gyerekek és én voltunk itt, időnkénti ide-oda utazgatásokkal, rengeteg időm volt csak a STANDOM-ra fókuszálni.
Alapvetően hiszek benne, hogy lehet egy laptoppal bárhonnan menedzselni egy itthon működő vállalkozást, de a személyes kapcsolódások erejét és az abban rejlő motivációt nagyon nehéz online pótolni.
A 2023-as év még mindig azzal telt, hogy díjmentesen csábítottam a vállalkozókat az oldalra és mellette – szintén ingyenesen – a standárok részére nyújtott marketing tanácsadással töltöttem az időm. Ezt az évet a ‘tapasztalatszerzés évének’ könyvelem el. Rengeteg időm ment el ezekre a konzultációkra, nagyon sokat tanultam a hazai vállalkozókról, a gondolkodásukról és nehézségeikről, kihívásaikról, valamint a bizniszeikről egyaránt. Év végére biztosabb voltam benne, mint korábban valaha, hogy erre az oldalra szükség van, viszont válaszút elé kerültem. Itthon vagyunk, itt már nincs pálmafa, nincs expat life, nincsenek kicsi gyerekek, nem lehet tovább ilyen drága hobbim, mint egy webportál fejlesztése, tehát:
A/ elmegyek dolgozni alkalmazottként vagy
B/ a STANDOM-ból szerzek bevételt.
béééé béééé béééé! Határozottan B!
Ebben nincs is kérdés! Időközben a nagyfiam lediplomázott, már a mesterképzésen tanulja az informatikát, még nagyobb segítségemre van a technikai hátteret illetően. Férj hazaköltözésével (mondtam már, hogy a BGE mesterszakán tanít marketinget?) is megváltoztak a dolgok. Ha szükség van rá, bármikor tudok hozzá fordulni tanácsért, szakmailag a marketing területén nem ismerek nála jobbat, így az én esetleges mélypontjaim sokkal hamarabb kisimulnak.
Hiszen nekem is vannak és biztosan Neked is és időnként mindenkinek. A kérdés, hogy a Te vállalkozásodban van-e még potenciál? Az enyémben van és ki is fogom hozni belőle! Ha szeretnéd, hogy a Tiédből is kihozzuk, megtisztelsz, ha regisztrálsz.
Szeretettel és a tudásommal várlak!
Anita //
KAPCSOLAT
admin[kukac]standom.hu
ITT HALLHATTÁL EDDIG ANITÁRÓL
2023.08.29.
A Jazzy Rádió reggeli műsorában, a Business Class-ban bemutattam a STANDOM.hu-t, illetve annak előnyeit a vállalkozók számára. Szóba került az indulás és érintőlegesen a jövőbeli tervek is.
M. Szűcs Péterrel és László Csabával beszélgettem.
Dubai-ba való kiköltözésünk előtt a Kaschmir Gold csapatát erősítettem tanácsadóként a marketing területén. Ebben az időszakban több újságcikk, TV- és rádió megjelenéssel sikerült a márkát építeni, illetve a kidolgozott márkaüzenetet (Megnyugtat és feltölt) terjeszteni.
A Fő az egészség című műsorban a Kaschmir Gold márkamenedzsereként a minőségi alvás fontosságát hangsúlyoztam, annak érdekében, hogy a figyelmet a cég termékeire, a prémium minőségű gyapjú ágyneműkre irányítsuk.
Gajdos Tamással beszélgettünk.
2018.
Az RTL Klub Lifestyle Magazin-ja Somogyi Zoltánnal készített interjút a Kaschmir Gold-nál. Itt is nyilatkoztam a cég képviseletében, a megjelenéssel pedig a márkát és annak üzenetét (Megnyugtat és feltölt) erősítettük.