Shipping Policy
Házirend
A Házirend célja, hogy meghatározza a szalon területén tartózkodó személyek egymás közötti magatartását és azokat az alapvető szabályokat, melyek a kulturált szolgáltatói tevékenység érdekében elengedhetetlenek.
- A szalon szolgáltatásai kizárólag nyitvatartási időben vehetők igénybe, előzetes egyeztetés alapján.
- Ünnepnapokon a szalon minden esetben zárva tart!
- Kérlek, hogy, a kezelésekre mindig időben érkezz. Vendégeimet egymás után fogadom, ezért kiemelten fontos, hogy a megbeszélt időpontokat komolyan vedd, hiszen közös érdekünk, hogy ne legyen csúszás.
- Kérlek vedd figyelembe, hogy a lefoglalt időpont a kezelés kezdési időpontja.
- Késést maximum10 percet tudunk elfogadni, ezt meghaladóan új időpontot kell egyeztetni, illetve kérjük jelezd telefonon, hogy előreláthatólag késni fogsz.
- Lemondás esetén kérlek, 1-2 nappal előre jelezd az igényt, egyéb esetben kötbért számolunk fel, melynek összege 24 órán belüli lemondásnál 50%, lemondás nélküli nem megjelenésnél 100% (a bejelentett szolgáltatás árából számolva). Amennyiben kétszer egymás után nem jelensz meg a lefoglalt időpontban, és nem is értesítesz, hogy nem tudsz eljönni, sajnos nem tudlak többet elvállalni.
- Az üzletben minden szolgáltatás azonnal fizetendő, hitel nincs, az árak nem alkuképesek.
- A szolgáltatásra kérlek egyedül érkezz, egészséges állapotban!
A Házirendet az üzemeltető saját belátása szerint bármikor módosíthatja és kiegészítheti.
Az időpont lefoglalásával, a szolgáltatások igénybevételével automatikusan elfogadod a Házirend szabályait.
Érvényes:2024.09.01- visszavonásig
Cancellation / Return / Exchange Policy
Foglaló
Új vendég esetén kizárólag foglaló ellenében tudok időpontot biztosítani!
Foglalást követően 24 óra áll a rendelkezésedre hogy a választott szolgáltatás árának 50%át átutalással rendezd.
Amennyiben ez nem történik meg, úgy az időpont automatikusan törlődik!!!
Ha bármilyen okból nem jelensz meg a megbeszélt időpontban vagy nem mondod le azt, a befizetett összeg nem jár vissza.
Időpontfoglalásoddal automatikusan elfogadod a szabályzatot, amely alól a nem olvasása nem mentesít.
Utalást az alábbi számlaszámra várom (közleménybe kérlek írd le a teljes nevedet és a választott szolgáltatást) :
Raiffeisen Bank:
Szabados Anita
12042847-01971012-00100002














