Leírás

Készen állsz arra, hogy elérd a mindenkit megillető boldogságot és sikert?

Végig kísérlek azon az úton, ahol a változás kapujában már nem fogsz hátat fordítani önmagadnak, mert az erőforrások előhívásának segítségével egyre közelebb kerülsz ahhoz az Énhez, aki mindig is ott lakozott benned!

A Hello én! kisprogram egy hosszútávú tervekkel átszőtt utazás, melyben 52 héten keresztül segítek előhívni a benned rejlő erőt és lehetőségeket.

Elég vagy. Jó vagy. Meg tudod tenni mindazt, amiről talán már évekkel ezelőtt lemondtál.

HETI 1 TÉMA ÉS FELADAT
Hetente 1 levél landol a postaládádban, ami megismertet egy új témával, majd ennek megfelelően egy rövid, de annál elgondolkodtatóbb feladatot ad neked, hogy egyből a gyakorlatba tudd ültetni az információkat.

HETI NÉHÁNY PERC
Az új ismeretek és a feladatok elvégzése nem igényelnek többet hetente, mint néhány perc. Pontosan tudom, milyen versenyt futni az idővel – és azt is, mennyire ijesztő lehet egy nagyobb fába belevágni a fejszét. Éppen ezért úgy alakítottam ki a heti feladatokat, hogy valóban rövid időn belül el tudd végezni őket.

HETI 1 KÖNYVAJÁNLÓ
Minden héten adok neked az adott témához 1-1 könyvajánlót is, hogy ha jobban elmélyednél az adott témában, és még mélyebbre ásnál, azt célirányosan megtehesd.

A HELLO! ÉN KISPROGRAM ÁLTAL
– Jobban megismered önmagad
– Kibontakoztathatod a benned rejlő potenciált
– Előtérbe kerül a nőiséged
– Boldogan ébredsz fel
– Büszke leszel magadra
– Belenézve a tükörbe csak ez fog a fejedben járni: Hello én! Már vártalak!

A legjobb helyen jársz ehhez, hiszen a Hello én! kisprogramban újra aktiváljuk azokat az erőforrásokat, amelyek egészen idáig ott rejtőzködtek benned. Mindezt nemcsak elméletben, de eszközök segítségével a gyakorlatba integráljuk, hogy újra felfedezhesd önmagadat, a céljaidat és az értékeidet.

A Hello én! program 52 héten keresztül lesz hű társad – ez nem egy előfizetéses rendszer, valóban egy teljes éven át fogom a kezed egy egyszeri összegért cserébe. Ennél picit többre vágysz? Akkor nézd meg a részleteket a Hello én! PRO kisprogramról idekattintva>>>

Vélemények (0)

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hello én! kisprogram” értékelése elsőként
Szállítási feltételek

Szállítási feltételek

A szállítási feltételeket minden esetben a Standalgó, vagyis a webportál látogatója és a Standár, vagyis az eladó/szolgáltató egyezteti egymás között a szóban forgó ajánlattal kapcsolatban. A kettőtök közti kapcsolatfelvétel bármilyen, a Standár által a webportálon közzétett elérhetőségen lehetséges. 

Location
Store Policies