Érdekes, Hasznos

STOP! Hagyd abba a rettegést a Social Media-tól

olvasási idő: 5 perc

Nem először futok bele egy-egy vállalkozóba, aki, bár érti az online disztribúció fontosságát, tisztában van vele, hogy IGEN, jelen kell lenni mindenhol, ahol csak lehet – különös tekintettel a közösségi média felületekre – mégis hátráltatja valami, visszahúzza attól, hogy úgy igazán megmutassa magát. Erről a jelenségről írok ebben a blogcikkben. 

Ez a hátráltató tényező számos ok lehet. Távolmaradásra adhat okot, hogy rengeteg troll van manapság az interneten, gyakori a sok, arctalan fotelhuszár. A velük való megküzdés igen demotiváló – nekem többször is volt már hozzájuk szerencsétlenségem -, valóban komoly gát lehet, amit nem olyan könnyű megugrani. A másik és leginkább visszatartó erő mégis az ismerősök kritikáitól, megjegyzéseitől való félelem.

Emberek vagyunk, társadalmi lények, s mint olyan, közösségekbe tartozunk, ahonnan legtöbben, alaptermészetünknél fogva, nem szeretünk kilógni. Érdekel bennünket, hogy mások mit gondolnak rólunk, fontos számunkra, hogy jó véleménnyel legyenek rólunk a társaink, így azzal, hogy kitesszük magunkat ország-világ elé, felvállaljuk, hogy mi is sebezhetőek vagyunk. Igazából úgy is fogalmazhatunk: ha egyszer vesszük magunknak a bátorságot, kiállunk a nagy plénum elé és megmutatjuk magunkat, az kb. olyan, mint egy céltáblával a hátunkon kiállni a lőtér közepére: “ide lőjetek, ha akartok” felkiáltással. Ez pedig a legtöbb ember számára elképzelhetetlen vállalás…

Kevesen vállalják be azt a rizikót, hogy a szűk környezetükben akár nevetség tárgyává is váljanak.

Ez azonban kishitűség. Hiszen miért is válnának azzá?

Te értesz a szakmádhoz? Hiszel a tudásodban? Elég tapasztalatod van ahhoz, hogy “joggal” hallasd a hangod valamilyen területen?

Akkor most figyelj!

Az igazság az, hogy manapság az interneten már így is egy csomó adat fent van rólad. Rólad, a vállalkozásodról, képek a családodról, a nyaralásaidról. Könnyen kideríthető a címed, telefonszámod, a korod, az iskoláid.

A Nagy Testvér pedig még azt is tudja, kiket követsz, milyen termékeket szeretsz és a remarketing segítségével szinte azt is az arcodba nyomja, amire csak gondolsz, hogy vágysz rá, máris egy webshop kosarában találod.

Szóval a lényeg: az információ már ott van a neten. Rólad. Ha kiteszel a termékedről egy fotót az Instagramra, magadról egy videót a TikTokra vagy egy sztorit a Facebookra arról, mikor épp a szolgáltatásoddal foglalatoskodsz, nos, az már nem fog még jobban “ártani”, hidd el!

Tudod mi történhet? Az emberek elkezdenek beszélni rólad.

Rosszakat? Neked nem tetsző dolgokat?

Persze, hogy azt is.

Viszont ha őszintén magába néz a kritizáló, meg fogja látni, hogy ennek a gyökere irigységből fakad. Abból, hogy ő nem meri kitenni magát, nem elég bátor beindítani egy vállalkozást, egyszerűen nem is lenne képes rá. Így számára marad a könnyebb út: kritizálni azt, aki bátor, aki céltudatos, aki határozott és kitartó.  Ennyi az egész. De ez nem a Te dolgod!

A Te dolgod az, hogy megértsd: ma a közösségi média oldalakon és a különböző online platformokon való megjelenés ELENGEDHETETLEN a sikerhez. A márkaépítés eszköze, aminek segítségével nem csak a Te saját businessed fog növekedésnek indulni, de a történeted is sokakhoz elér majd, akiket ezzel inspirálhatsz, hogy ők is kövessék a példád. Az online jelenlét nem egy magamutogató cirkusz vagy rendszertelenül kidobált öncélú fotógyűjtemény: az online jelenlét egy hatásos módja annak, hogy megmutasd magad, megmutasd a vállalkozásod és hogy elérd azt az életet, amit élni szeretnél.

FIGYELJ! Fontos kérdés, tedd fel magadnak és őszintén! válaszolj: te is bírálsz másokat, akik kiteszik magukat a közösségi média oldalaikra? Ha igen, miért? Megmondom Neked (‘már bocs): azért, mert Te nem mernéd ezt megtenni a helyükben és hát lássuk be, ítélkezni, távolról bírálni másokat mindig sokkal egyszerűbb, mint magunk is elindulni. Ne kritizálj, ne bírálj! Mutasd meg! Mutasd meg, hogy Te jobban tudod, de először is ismerd el a már jelenlévők bátorságát (bármilyen is a tartalom, amit látsz tőlük). Ők mertek, ők ott vannak. Legyél ott Te is! Ne érts félre, én ezzel a blogcikkel bátorítani akarlak, nem kritizálni, ezt kérlek értsd meg!

És mondok még valamit: az igazi nagyképűség azokban van, akik egyetlen egy posztot sem tesznek ki, egyáltalán nem mutatják meg magukat. Azok, akik nyitottan állnak a kommentek elé, ők lesznek a valóban sikeresek, az ő szavuk számít és ha csak egy embernek is segítenek majd a tudásukkal, tapasztalatukkal, kedvességükkel és nyitottságukkal, már megérte ott lenniük… Ugye érted már?

Ma a közösségi média egy vállalkozás sikerének elengedhetetlen alapköve.

A varázspor, a szent grál, a mágikus összetevő ma ez: jelenlét. Különösen a kisvállalkozók számára és különösen az online jelenlét. A legjobb módja annak, hogy kiemelkedj a versenytársaid közül, hogy ismertté tedd a vállalkozásod, a márkád, a terméked vagy szolgáltatásod az, ha jelen vagy és hallatod a hangod. Mindenhol, ahol csak lehet. A közösségi média oldalak pedig erre (is) tökéletes eszközök. 

Bátortalan vagy?

Őszintén? Nagyon sokan így kezdtük! De ez a világ most más: vagy nyomsz egy all-in-t vagy el fogsz tűnni a süllyesztőben. (megint bocs) Rosszul hangzik tudom, de ez van! Hidd el, a célom csupán az, hogy felrázzalak, mert itt most tényleg a lét a tét. 

De hogy ne csak rémisztgesselek (tényleg nem ez a célom), hanem segítségedre is legyek, van egy ajánlatom: ha nem mersz még jelen lenni, kezdd kicsiben!

Legyél standár, hozz létre magadnak egy virtuális standot a STANDOM.hu-n, azon vedd fel 3 ajánlatod (mutasd be terméked vagy szolgáltatásod) – ráadásul teljesen ingyen – és kérd felvételed a standárok számára létrehozott zárt Facebook csoportba, a Standár Klubba. Itt még nem vagyunk sokan, viszont kedves, összetartó társaság, ha más nem (egyelőre még), hát mutatkozz be már legalább itt! 

Csak könyörgöm: KEZDD EL! Mindenkinek van egy története! Halljuk a Tied, ne rejtegesd el előlünk! Hidd el, ha megosztod, valakinek javára válhat…

SZERETNÉL TÖBBET MEGTUDNI ARRÓL, MI EZ A STANDOM?

Érdekelnek a részletek, mégis mi az az online hely, ami hozza majd Neked az új ügyfeleket / vásárlókat / érdeklődőket, ráadásul ingyenesen és anélkül, hogy folyamatosan jelen kellene lenned mindig megújuló tartalmakkal? A STANDOM-on való regisztrációnak számos előnye van még, de figyelem, a standárrá válás nem való mindenkinek!

Ha Te elég céltudatos vagy, valóban komolyan építed a vállalkozásod, aktívan keresed a fejlődési lehetőségeket, nyitott vagy új lehetőségekre és tisztában vagy vele, hogy minél több helyen ott vagy online is, annál nagyobb az esélyed, hogy a potenciális célcsoportod Rád találjon, akkor olvass tovább az alábbi linkre kattintva!

Vélemény, hozzászólás?